MNB ösztöndíj roma tehetségeknek
A Magyar Nemzeti Bank tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Így 2010 szeptemberétől kettő, 2011. januártól pedig egy pénzügyi/gazdasági felsőoktatási intézményben alapszakot megkezdő roma származású diák számára nyílik lehetőség az ösztöndíjprogramra.
A Magyar Nemzeti Bank fontos feladatának tartja, hogy törvényben rögzített alapfeladatain túl, társadalmi felelősségvállalása részeként, felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetűek problémáira és kiálljon az esélyegyenlőség elve mellett. Ennek keretében évek óta elősegíti a tehetséges, roma származású fiatalok közép- és felsőfokú iskolai teljesítményének elismerését, lehetőséget biztosít számukra a kötelező, vagy önszorgalomból kezdeményezett szakmai gyakorlat eltöltésére is. Az ösztöndíjprogram keretében a bank összesen tizennégy diákot támogat.
Az ösztöndíjjal elsősorban a hátrányos helyzetű, vidéki településekről érkező, roma identitásukat vállaló diákok számára szeretnénk segítséget nyújtani, így ezen feltételek az elbírálás során előnyt élveznek.
A pályázatra azon tanulók jelentkezését várjuk, akik a 2010/2011-es tanévben kezdik meg felsőfokú alapfokú tanulmányaikat valamely pénzügyi/gazdasági oktatási intézményben.
A pályázat elbírálását követően három diák számára nyílik lehetőség a programban való részvételre az alábbiak szerint:
- Két, a tanulmányait a 2010/2011-es tanév őszi félévében megkezdő tanuló
- Egy, a tanulmányait a 2010/2011-es tanév tavaszi (kereszt) félévében megkezdő tanuló
Az ösztöndíj támogatást a bank 12 hónapra folyósítja az alábbi mértékek szerint:
- 4-es tanulmányi átlag alatt: 35 000Ft/hó
- 4-es tanulmányi átlag felett: 45 000Ft/hó
A pályázathoz kérjük, az alábbi dokumentumokat csatolja:
- Az érettségi bizonyítvány kiállító intézmény által hitelesített másolatát
- Iskolalátogatási igazolást, vagy a felvételt igazoló értesítést
- Motivációs levelet, melyben az alábbiakat kérjük kifejteni: Miért választotta a pénzügyi/gazdasági iskolát?
- A tanuló és a család, illetve életkörülményeinek rövid bemutatását,
- Tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, művészet területén elért eredmények bemutatását.
A pályázat benyújtásának határideje 2010. szeptember 15.
A pályázatok elbírálása és a tanulmányi szerződések megkötése szeptember első felében történik.
A pályázatokat „MNB ösztöndíj” megjelöléssel kérjük eljuttatni a Budapest, 1850 Szabadság tér 8–9. címre, vagy az
osztondij@mnb.hu e-mail címre.
A részletes pályázati kiírás a mellékelt dokumentumban, valamint az MNB honlapján (http://www.mnb.hu/ ), /A jegybank / A felelős jegybank/ menüpontjában olvasható.
Közvetlen elérés:
http://www.mnb.hu/A_jegybank/
Amennyiben a pályázattal kapcsolatban bármilyen kérdésetek merülne fel, örömmel állunk rendelkezésetekre.
E-mail:jeneyj@mnb.hu
Cím: 1054 Budapest V. ker. Szabadság tér 8-9.
Levélcím: 1850 Budapest

