Címlap
Címlap

AKI kíváncsi kémikus kutatótábor

A múlt évi sikeres és eredményes kutatótábor után ezen a nyáron is megrendezzük az "AKI kíváncsi kémikus" kutatótábort.
Kémia iránt érdeklődő 15-17 éves középiskolásokat várunk 2010. június 27. és július 3. között az MTA Kémiai Kutatóközpontba (Budapest, Pusztaszeri út 59-67.).

Amellett, hogy a 2009. évi tábor legeredményesebb diákjai folytatják majd a múlt évben elkezdett munkájukat az Anyag- és Környezetkémiai Intézet laboratóriumaiban, a Kémiai Kutatóközpont kutatói új témákat is kiírtak.

A táborral az a célunk, hogy bekapcsolódjunk a tehetséggondozásba, segítsük a fiatalok pályaválasztását, lehetőséget adjunk arra, hogy a diákok részt vegyenek az intézetünkben folyó kutatásban, közelebbről megismerhessenek valamilyen kémiai eljárást vagy anyagvizsgálati módszert, betekintést nyújtsunk kutatóintézetünk életébe, idevonzzuk a tehetséges fiatalokat.

A diákokat pályázat útján vesszük föl, a pályázat intézetbe érkezésének határideje 2010. június 9. A sikeres  pályázók  költségeit  intézetünk fedezi.

Az ezévi táborról a http://www.chemres.hu/aki/Hun/kutatotabor2010.htm honlapon tájékozódhatnak, a múlt évi tábor történéseit a http://www.chemres.hu/aki/Hun/nyaritabor2009.htm honlapon követhetik nyomon.
További információért írjanak Lendvayné Győrik Gabriellának az aki@chemres.hu <mailto:aki@chemres.hu> e-mail címre.

AKI kíváncsi kémikus kutatótábor
// impresszum // kapcsolat