Rounder Sense of Purpose partnertalálkozó Budapesten

2016. november 3-4. között rendezi meg a Kutató Tanárok Országos Szövetsége a Rounder Sense of Purpose projekt nemzetközi partnertalálkozóját.

A Rounder Sense of Purpose: Céltudatosabban a fenntarthatóságra nevelésért az Európai Unió Erasmus + támogatásával megvalósuló, nemzetközi projekt. A projekt célja, hogy olyan kompetencia keretrendszert dolgozzon ki és validáljon, amely elősegíti, hogy a pedagógusok felkészültebben és tudatosabban foglalkozzanak a fenntarthatóságra neveléssel az iskolákban.

A projekt ezért az ENSZ által kidolgozott, a fenntarthatóságra nevelés kompetencia keretrendszerének kritikus vizsgálata nyomán olyan segédleteket és eszközöket, valamint egy akkreditált képzési programot dolgoz ki, amely Európa-szerte használtató a pedagógusképzés illetve a pedagógus-továbbképzések gyakorlatában.

A projekt konzorcium vezetője a fenntarthatóság területén vezető képző és gyakorló helyként méltán neves Glouchestershire-i Egyetem (Nagy-Britannia).

További partnerei:

Külön örülünk annak, hogy az ELTE TÓK Természettudományi Tanszékével is együtt tudunk dolgozni a projektben, és a munkába be tud kapcsolódni M. Dr. habil Darvay Sarolta, az ELTE TÓK Természettudományi Tanszék tanszékvezetője, dr. Hill Katailn egyetemi adjunktus (ELTE TÓK Természettudományi Tanszék) valamint dr. Batár Levente is.

Tekintse meg rövid bemutatkozó diasorunkat is!