Színpadon a természettudomány
A Színpadon a természettudomány szervezői pályázatot hirdetnek.
Pályázhat: minden fizika, kémia, biológia-szakos tanár vagy tanító.
Pályázhatnak a határon túli, magyar nyelven természettudományt tanító tanárok is, ha a saját országuk nem indít csapatot a 2011-es koppenhágai Science on Stage-re. (A csapatot indító országok listáját lásd itt.)
Pályázni lehet: innovatív ötletekkel, kísérleti bemutatókkal, sikeresen megvalósított projektekkel, színpadi bemutatókkal, amelyek segítik a természettudományok tanítását, felkeltik a tanulók érdeklődését a téma iránt, motiválják őket ez irányú továbbtanulásra. A pályázati anyagnak a tervezett bemutató rövid (legfeljebb 2 oldal) leírását kell tartalmaznia.
A pályázat beadási határideje: 2010. július 15.
Hely: Csodák Palotája Budapest, Millenáris Park
Idő: 2010. október 2.
Fővédnök: Prof. Pálinkás József, akadémikus, az MTA elnöke
Védnökök: Prof. Falus András akadémikus, egy. tanár, SOTE
Prof. Csermely Péter, egy. tanár, SOTE
A zsűri által kiválasztott pályamunkákat a fesztiválon a Csodák Palotájában 2010. október 2-án 20 perces előadás
keretében kell bemutatni. Azokat a szakma elismert szakembereiből álló zsűri értékeli.
A pályázatok postán adhatók be a következő címen:
Eötvös Loránd Fizikai Társulat /Science on Stage Magyarország
1027 Budapest Fő u. 68.
Fődíjak: az első 9 díjazott kiutazást nyer Koppenhágába, a 2011. április 16-19-ig tartandó pán-európai Science on Stage fesztiválra, a magyar delegáció tagjaként.
A dániai fesztiválról itt lehet további híreket olvasni (angol nyelven).
A pályázati kiírás PDF formában történő letöltése itt
További információk: A korábbi „Science on Stage”, ill. az azokat megelőző „Physics on Stage” fesztiválokon a magyar pedagógusok sikeresen szerepeltek, és több értékes díjat is szereztek. Lásd pl.:
(Fizikai Szemle 2009. márciusi szám 101. oldal)
(Science on Stage 2, 2007, angol nyelven)
A “Színpadon a Természettudomány” szervezőbizottsága:
Egyed László, Fodor Erika, Hadházy Tibor, Holzgethán Katalin, Makai Szilvia, Nagy Anett, Nádori Gergely, Sükösd Csaba, Ujvári Sándor
Eötvös Loránd Fizikai Társulat
Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete
Kutató Tanárok Országos Szövetsége
Csodák Palotája

