A KUTOSZÉRT - a Kutató Tanárok Országos Szövetségének Pártoló Díja

 

A Kutató Tanárok Országos Szövetségének Pártoló Díját azzal a céllal hoztuk létre, hogy elismerjük mindazok kiemelkedő tevékenységét, támogatását akik munkájuk mellett elkötelezett támogatói Szövetségünknek, programaink, rendezvényeink megvalósulásában különösen nagy segítséget nyújtanak.

 

 Ékes Edit művésztanár

Ékes Edit az akvarell mestere. A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola művésztanára, tanító, a Kutató Tanárok Országos Szövetségének alapító tagja. A kaposvári művésztanár nap mint nap átéli az alktás nehézségeit - örömeit, mivel a tanteremben tágra nyílt gyerektekintetek  követik, a felelőssége is nagy. A művészetek közvetítésével párhuzamosan tehetséggondozást is végez, mert tudja, hogy akinek több adatott, attól többet is kérnek számon. Tanítványai között van olyan is, aki világverseny helyezettje lett.
Számos kiállítás, díj és elismerés bizonyítja a művésztanár sikerességét. Díjazott akvarelljei között csendéletek, tájképek, a természet varázslatos pillanatai mutatják, hogy a nehéz technikával készülő művei mögött mesteri tudás rejtőzik (zselici dombok, erdei tisztások, mezők növényei, tavak fény-árnyék játéka stb.).

 A tanárnő fontosnak tartja, hogy diákjaival együtt is falra kerüljenek munkái, s erre az elmúlt évtizedben számos példa akadt, kaposvári iskolákban és Somogy megye több kiállítótermében is. Legutóbb a Kutató Tanárok III. Országos Konferenciáján találkozhattunk Ékes Edit gyönyörű alkotásaival.