Címlap
Címlap

Hírek

Kilátások Európában

2017. november 20-án kíváncsian és izgalommal léptem be három kollégámmal együtt az UNESCO párizsi épületébe, hogy részt vegyünk az Ark of Inquiry hároméves európai projekt záró konferenciáján. Magyarországról a Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) kapcsolódott be 2014 márciusában a nemzetközi projektbe. Hazánkban a „Kreatív tudás-kísérletes világ-örömteli tanulás” néven honosodott meg a program, amelyhez kapcsolódóan a 2016/2017-es tanévben két alkalommal tartott gimnáziumunkban továbbképzést a KUTOSZ elnöke, Réti Mónika. A természettudományos tanítás és tanulás megújítását célzó projekt a felfedeztető tanulás (IBSE) keretrendszerével dolgozott. A projektet az Európai Unió 7. Keretprogramja (FP7) finanszírozta a Felelősségteljes Kutatás és Innováció (RRI)program keretein belül.

TUDÁS fődíjas a Bánkirobot szakkör!

A TUDÁS Expón 2017. november 11-én is színvonalas munkák között válogathatott a zsűri, amikor a díjakra érdemes szakkörök bemutatóit nézte és hallgatta. A Mobilis Interaktív Kiállító Központban megrendezett eseményen végül a  Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégiumának Bánkirobot csapata kapta a főídjat, egy 150.000 Ft értékű eszközvásárlási utalványt, az Amgen Foundation és a King Bauduoin Foundation nagylelkű felajánlásából.

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny

Az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeuma meghirdette a 2017/2018. tanévi Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt általános és középiskolások számára.

"Pályára állítunk!" webináriumi sorozat indul 2017 novemberében

A KUTOSZ az EFOP-3.4.4. pályázat konzorciumi partnereként webináriumi sorozatot indít, melynek célja a középiskolások matematikai, műszaki és természettudományos területekre történő pályaorientációs felkészítése. A webináriumi sorozatban 2017 novembere és 2020 márciusa között, 10 alkalommal (negyedévente egyszer) kerül sor webináriumi előadásokra.

Webináriumi előadó kerestetik!

 A KUTOSZ az EFOP-3.4.4-00002 Pályaorientációs, készségfejlesztő és MTMI szakokat népszerűsítő pályázati projekt konzorciumi tagjaként webináriumi sorozatot szervez a műszaki és természettudományos tantárgyak népszerűsítése, pedagógiai módszerek és korszerű eredmények átadása, pályaorientáció témákban. Várjuk leendő webináriumi előadóink jelentkezését az alábbi online felületen!

Találd fel magad! 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

A KUTOSZ büszke arra, hogy az elmúlt 11 évben (mióta Szövetségünk megalakult), mindig volt KUTOSZ-tag által felkészített díjazottja a Magyar Innovációs Szövetség tehetségkutató versenyének.

Új projektben a KUTOSZ: Urban Science

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége is tagja volt annak a konzorciumnak, amely sikeresen pályázott az Erasmus+ programban a fenntarthatóságra nevelés városi lehetőségeit felső tagozaton és középiskolákban (12-16 éves korosztály körében) vizsgáló Urban Science projekt támogatására.

Újraindult a TUDÁS projekt

A KUTOSZ egyik legsikeresebb hazai projektje, a TUDÁS újabb évadot kezdhet meg ebben a tanévben, az Amgen Alapítvány és a King Baudouin Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően.

A jó hangulatú, és minden résztvevő számára inspiráló nyári TUDÁS tábor után, ősztől újra indult a TUDÁS szakkörök munkája, amelybe ismét Győrben, a TUDÁS Expó rendezvényén tekinthet majd be az érdeklődő közönség.

Továbbra is várjuk érdeklődő kollégák jelentkezését! Segítsük együtt a természettudomány tanulás és tanítás áttörését Magyarországon!

 

// impresszum // kapcsolat