Budayné dr. Kálóczi Ildikó

Név
Budayné dr. Kálóczi Ildikó
Munkahely
Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen

Ökológiai kutatásaimat az egyetemi tanulmányaim alatt elkezdtem, ezek teljesedtek kia balmazújvárosi gimnáziumban való tanításom alatt, s ekkor a doktori címet is megszereztem.

1982-ben kerültem vissza Alma Materembe, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba, ahol a biológia-kémia speciális képzés újraindításában részt vettem, biológia tantervét kialakítottam, majd részt vettem az átdolgozásokban is. Szintén tantervkidolgozást végeztem az Arany János Tehetséggondozó Program Természetismeret blokkja esetében, ehhez egy jegyzetet is készítettem, illetve a saját koncepcióm (ismerd meg a világ jelenségeiből kiindulva saját lakóhelyed értékeit) alapján számukra egy országos diákpályázatot is szervezetm (Szülőföldem szép határa…), mely diákkonferenciával zárul.
Diákjaimat igyekszem az aktivitásfokozó módszerekkel ismeretekhez juttatni (kedvencem a tanítási-tanulási projekt), az érdeklődőknek mentora voltam már pályafutásom kezdete óta. Többszáz diákkutatás, -dolgozat és diákelőadás megszületésénél bábáskodtam, diákjaim az OKTV és más szakmai versenyek mellett különböző diákpályázatokon szerepeltek kiválóan (első helyezettek között).
 

Az első biológus csapattal létrehoztuk a BIOCÉN Környezet- és Természetvédelmi Diákklubot, mely 25 éves folyamatos működés után alkalmi tevékenységeket végez a fenntarthatóság szellemében.